Merengés
az őszi fák közt halkan
lépdel el, morajtalan,
sárgás avar lába alatt,
zajt, semmit nem kavar,
fehér és fekete táblák,
nevét némán kiáltják,
süket fülükkel hallják,
vak szemükkel meglátják,
csak néhány krizantém,
- közhely, mégis csak szép, -
hervad el, s lesz az ővé,
hajunk vele válik fehérré,
arcunkon boronát vág,
azon egyre csak szánt,
kezünkre betont ád,
hogy ne érezzük, ha fáj,
szívünk erőtlen lesz,
és csak vele, vele megy,
mint barna őszi levelek,
amint a szél emeli meg...
egy tábla a miénk marad,
néha-néha gyertyát gyútnak,
egyszer kondult értünk harang,
és elvész, elvész a hang.
Pheater
-
2010.12.03. 22:00
-
Sl4ve
- szólj hozzá
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
