minél messzebb, minél távolabb,halld meg szavam, jó uram,messze vagyunk, mennyire?már senki sem mondja meg,kevés lettünk, egyedül,élő, mozgó, csak menekül,örömünk fásult, veszett,véget értek a nevetések,kezünkben a kávéskanál,néha, néha gyengén rotál,fájdalmaink halk…
fekete fátylával beborít az ég,Odakinn halkül az esti lövöldözés,S mintha kósza autó hallatszana,ha nem szólna a modern kor altatódala;Bömböl tévé, rádió e szép zenétől,Mélytől álomba ring hat-hét emberöltő,prelúdiumként néhány tampon reklám,a torkodon ezt ledugni…
Úgy érzem, hogy ez a versem picit erősre sikeredett; ha bárki megsértődne rá, előre is elnézést kérek. valahol messze egy égi gépteremben,ott ül az isten, számítógép mellett,és írja a cépluszplusz mesterművet,amit mi csúfolunk nagy k-s életnek,madárcsicsergés, lomha…
mit látsz te bennem?ember-bíróféle,miért vagy te velem,ezret hívó élet?ezret ezer fele hív,s merre mész, barátom?nem látod és halkan sírakit látsz a túlvilágon. megvet a szemed, és ezhidd el, nekem fáj,legyen keserű, vagy mézes:de itt az igazság.dőlnél te is gyakranhidak…
egyedül vagyok, amennyire csak lehet.egyedül írok. egyedül képzelek. egyedül vagyok, mennyire nem bánom,hallgatani csak; életnek hitt álmom,egyedül vagy te is; hidd csak el,magad leszel csak csukott szemmel,egyedül vagy te is; nem tévedek,egyedül van az is, akit átölelnek,egyedül van…
eltűnünk életekből,megkopunk, mint könyvek,s puszta félelemből,maradnánk itt örökre,emberek kezeikkel,hányszor öleltek, fogtak,ha erőnkből nem ment,ők helyettünk tartottak,hányszor mondták,"holnap tán látlak ismét"be nem tartották,oly csalóka egy ismérv,köszönsz…
Vesse földbe el az, aki szerette, és vigyázzon rá, akit szerettek, mert meghal a virág, s többé sose lát. Írja, csak írja, ezt az érzést, ezt a felemésztő késztetést, és meghal a virág, s többé sose lát, Vágyni rá, tehetetlen; sose elérni, Napsugárban, holdfényben halkan…
Elveszi, ami a tiéd, úgy érzi, hogy az övé, megissza a söreidet, kiszívja lassan véredet, rágja a húsod a bőrödről, érzed, ahogy fogaival őröl, a bőröd tépi széjjel, neki még a lelked is kell, belőled él ez a szörny, de igazán akkor győzöl, ha éppen elvesztesz mindent mi…
emberkék, emberkék, szép pici emberkék, égjetek szépen, mint százas villanykörték, benne vagytok a foglalatban, sötétkék, belőletek fog áradni fény, sötétkék. emberkék, emberkék, csöppnyi apró lény, öldököl, pusztít, a lényegtelenért, és mégis így tartja számon…
Soraink közt ott a lényeg, Mert más nem veszi észre, papírra vetem hát végleg, Ennél többet ér az élet, Sírhattok nekem, ti lények, Torkain ott van rég zsineg, Imádkoztok egy áldott kézhez, Hogy magának húzza azt meg, Elfed a föld, így ér véget, Lelkét kileheli a…
