Tintakönnyek
Lelkek, byte-okba foglalva

mit látsz te bennem?
ember-bíróféle,
miért vagy te velem,
ezret hívó élet?

ezret ezer fele hív,
s merre mész, barátom?
nem látod és halkan sír
akit látsz a túlvilágon.

megvet a szemed, és ez
hidd el, nekem fáj,
legyen keserű, vagy mézes:
de itt az igazság.

dőlnél te is gyakran
hidak oldalához,
észre se vedd, halkan
hívnak oda lábhoz,

s mily jó szavak azok,
szépek, csendesek,
csak én mért hallom
annak, hogy "szeretlek"?

álmodnál szebben,
te vérben ázott,
szemed meg se rebben,
úgyis elbénázod,

mert halott az ötlet,
falhoz van vágva,
ennyit csak: "őrület!"
utcákon állnak,

vernek, taposnak, ám
jobbot nyújtnak,
az a jobb nem igazán
indul útnak.

iszol, szívsz, ember,
és hol tartasz?
te is szakadék-szélre
érsz szép lassan...

nyúlnál késért, gyorsan,
kezedből - ha kell,
még mielőtt forogna
én veszem azt el,

nyomorult világból
elég egy! meg
az én kívánságom:
elégedj meg!
mert én nem tudok.

Pheater