kívül-belől,
leselkedő tanár elől,
(mint padban megriadt félénkek)
amíg hevülsz,
dolgozattól úgy menekülsz,
hogy ne írd meg ezen a héten,
nemcsak a lágy,
korhadt pad csal, nemcsak a vágy,
de odataszít a muszáj is,
ezért tanul,
minden diák oly oktalanul,
míg el nem fehérül a száj is,
kettős teher,
s kettős kincs, hogy tanulni kell,
ki tanul, s munkára nem találhat,
oly hontalan,
mint amilyen gyámoltalan,
a szükségét végző vadállat.
nincs egyéb,
menedékünk; a toll hegyét
bár papírnak szegezd, te bátor!
és lásd akadt,
egyszerű magyar dolgozat,
s mégis ellöktem magamtól,
nincs helyem
idióták közt. Zúg a fejem,
minden tananyag kicifrázva,
mint a gyerek,
kezében számológép csereg,
ha magára hagyottan számolja.
mit kellene,
tenni érte és ellene?
nem szégyellem, ha kitalálom,
hisz felemészt,
a Jedlik minden ép elmét,
s kábít a nap, rettent az álom,
a kultura
ugy hull le rólam, mint ruha
másról a boldog szerelemben-
de az hol áll,
hogy nézze, mint ez krétával dobál,
s még egyedül kelljen szenvednem?
a tananyag,
is szenvedi, ha tanár mondja,
páros kínt enyhíthet alázat,
de énnekem,
betiltott lesz énekem,
mások csak így hívják: gyalázat.
Segítsetek!
Ti gyermekek, minden percetek,
iskolában telljen, azért nem kár,
ártatlanok,
rossz padokat koptassatok,
és mondjátok neki: Nagyon fáj,
Ti eminensek,
tanárok alá kerüljetek,
s ugassátok neki: Nagyon fáj,
Lányok, hajatok
befestők, emiatt megbuktatok,
sírjátok neki: Nagyok fáj,
Ép emberek,
tanuljatok, összetörjetek,
s motyogjátok neki: Nagyon fáj,
Ti diákok,
vécében cigizve ott álltok,
ne hallgassátok el: Nagyon fáj,
Matekos brigád,
kiket, hogy legyen derivált,
tartanak, ríjjátok: Nagyon fáj,
Nyelvtanárok,
könyvetek becsukjátok,
és tátogjatok rá: Nagyon fáj,
Elevenek,
minden, mi kíntól megremeg,
égjen, hova jártok; szánalmas iskolánk,
s ágya körül,
dolgozataikkal elszenderül,
vakogjatok velem: Nagyon fáj.
Hallja, míg él.
Azt tagadta meg, amit ér.
Elvonta puszta kénye végett,
Kívül-belől,
menekülő élő elől,
a legutolsó menedéket.
Címkék:
vers pheater
