Tintakönnyek
Lelkek, byte-okba foglalva

éjfél. néha még az utcán
elszáguld egy autó, talán.
álmosan ciripel elmenő busz,
minként a sarkon továbbjut.
tilosban állok, magasban,
mögöttem a sötét falakban
rejtőzik a halál darabja,
előttem a fény halk hangja,
mormol bele az éj-kalapba...

padokhoz; vas és fa csak,
de kósza csókok vén háza,
tetejét az idő megrágta,
mégis menekül ide az árva...

templomhoz: kopott falak,
járó emberek, mint alva,
irány, és szent, és ép,
soknak tetszett meg a végén...

szökőkúthoz; csak csobog,
felesleges szép kis dolog,
minek, ha senki nincs ott,
hogy gyönyörében tapsoljon...

s az utolsó ember, ledől,
egyedül; és sehol tető,
látja, hallgatja a művet,
de nem veszi észre...
és mi sem vagyunk különbek.

Pheater