Tintakönnyek
Lelkek, byte-okba foglalva

amint ültem fenn; láttam a szegényeket,
minden este összeteszik kezüket,
"adj nyugodalmat istenem..."
láttam a munkától hullt könnyeket
karba tett zsarnok kezeket

amint ültem fenn; láttam a milliókat,
akik a tegnapokat siratták volna,
ám továbbment; s a holnap
nem hozott már szebb álmokat,
elvitte őket a zajló áradat...

amint ültem fenn; láttam a gazdagokat,
akik a pénzükkel egyedül maradtak,
és vágynak, hogy megosszák,
mert érzik, hogy így nem maradhat,
lelkük kiált, egy film szakadhat,

amint ültem fenn; láttam a haldoklót,
nyugalomban becsukni a láthatót,
átlépni, kilehelni lelkét,
s halálával alkotni maradandót,
nyomot hagyni a szoba padlón,

amint ültem fenn; láttam a harcokat,
ahogy a vér borított el világokat,
és folyvást küzdöttetek,
szétszedték a boldog családokat,
mert a sajátjuk volt elkárhozva,

amint ültem fenn; láttam a világot,
szétesni önmaga miatt vágyott,
és hullott daradokra,
égett, mint egy gyufa lángon,
és nevetett a sivárságon

amint ültem fenn; láttam a hamvakat,
feltámadni egy röpke perc alatt,
és az élet győzelmét,
a holtak ébredését, a pillanat,
amikor kezdődött az egész újra...

amint ültem fenn; magasban, hegyeken,
örökké csak láttam, hogy ti, emberek,
mi tesztek, és miért,
remélem, hogy békességetek csend,
és kürtök hangja nem töri meg.

Pheater