Tintakönnyek
Lelkek, byte-okba foglalva

Ábránd a holdfényben

Tekintetem az őrangyalunkra szegezem,
Amint ezüstös fényt sír ablakomra.
Ekkor mintha letámadna emlékezetem,
Tükrök mintha apró tavakká váltak volna.

Ezekből kicsiny patakok erednek,
S ezüstös arcomon végig peregnek.
Mintha kristályt látnék elporladni,
Majd egyszer csak vízzé válni.

Őrangyal elbújt, csak a sok csillag mosolyog.
Ó, mint sok millió hab gyöngyöcske,
Mily felpezsegni látszik egy pohárból.

Hazugság! Nem kell nekem innen elmennem,
Világot fellelnem!
Ez nekem a mesevilág,
Nem, hogy elhagyom én hazám.

Az idő viszont hamar elfutott,
Őrangyal is már aludni ballagott.
Kényszert érzek, hogy hasonlót tegyek,
S elmém végre nyugovóra lelhet.

Ez már egy más világ.
Ez a vágyak végtelen óceánja.
Itt már nincsenek szabályok,
S itt megtehetem, melyek
Igaz világban már csak álmok.

Yulia